tag:blogger.com,1999:blog-9691820629548638582023-11-16T16:50:33.639+02:00Önmagam tudatában"...az élet nem más, mint önmagam tudatában lenni."Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.comBlogger46125tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-51228244275431448812012-11-16T18:47:00.001+02:002012-11-16T18:47:59.782+02:00Mélyvíz
<style type="text/css">
<!--
@page { margin: 0.79in }
P { margin-bottom: 0.08in }
-->
</style>
<br />
<div style="margin-bottom: 0in;">
A szavakkal bánni nem tanultam meg,
nem lesz belőlem sem író, sem a nagy igazságok kimondója. De
mégiscsak tanultam ezt-azt az elmúlt év alatt. Megtanultam nőni
(NŐ-ni...), nem lettem felnőtt és épeszű, közelsem,
viszont legalább a folyamat kezdetét vette, így, ha nem is konkrét
eredményt, de legalább különbséget látok.
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
Felfogtam és elfogadtam, hogy az
emberek változnak, ki erre, ki arra, közelednek és távolodnak
egymástól, van akit magam mellett tudhatok, van akit távol, van
akiért kár, van akiért nem bánom. Csúnyán hangzik, tudom, de
úgy érzem, hogy sajnos ez az igazság.
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
Undorító világot élünk és ezt nem
láttam vagy nem akartam látni eddig. Viszont az utóbbi időben (ha
tetszett, ha nem) elém terült a mindennapok kegyetlen valósága,
amik ellen tenni nem tudok, egyszerűen meg kell tanulnom elviselni,
átvészelni. Néha szeretnék kifutni a világból vagy csak elbújni
egy kis zugába, nem tudni semmiről és csak úgy lenni, amíg
lecsendesedik a vihar. Megszüntetni mindent mi érzelem illetve
annak kiváltója, legyen az elő vagy élettelen.
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
A tehetetlenség álarca mögé bújva
és az apró cselekedetek között elveszve ámulunk az előre
nem-haladás nagy kérdéseire. Értetlen tekintet, szomorú jövőkép,
bánatos jelen... hova visz ez, őszintén?
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
Az elmúlt hónapokban éreztem azt,
hogy nem csak részese voltam életemnek, hanem alkotója is.
Döntésekkel, cselekedetekkel és (néha csődbe ment)
próbálkozásaimmal tettem azért, hogy a nagy álmokból
megvalósítható tervek, majd kivitelezkető események váljanak.
Mint mondják, az ütközik nehézségekbe és az bukik el, aki
egyáltalán cselekedni próbál. Sikerült megéreznem mi az hogy
kockáztatni, tévedni, jó illetve rossz úton elindulni, kijavítani
a hibákat és kamatoztatni a jó döntéseket. (Ki gondolta volna,
hogy lényegében a döntéshozás is ennyire nehéz tud lenni
olykor...?)
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
Nagyon rövid idő leforgása alatt
kiabálhatnékom támadt és visszavágytam a gondatlan, békés,
védelmezett gyermeki világba, ahol az anyai szeretet szárnya alatt
csendesen figyelhettem a szépnek ábrázolt és hitt világot.
Büszkén tartottam magam ahhoz a döntésemhez, hogy én mindig
gyerek maradok és továbbra is küzdök érte, viszont emellett meg
kell tanulnom felnőttként gondolkozni és cselekedni, vagy legalább
igazán jól álcázni ezt.
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
Éltem, láttam és tapasztaltam, a
rendelkezésemre álló időhöz képest azt hiszem, hogy elég
sokat, talán így hirtelen túl sokat is. Bedobtak a mélyvízbe...
nem süllyedek, de kapálózom néha, szerencsém, hogy tanítottak
úszni. Tehát továbbra is élek, látok és tapasztalok, és semmi
szín alatt nem fogom feladni az előrehaladást és a tudatos
önmagammá válást.
</div>
Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-88231982931927057412012-02-09T11:39:00.003+02:002012-02-09T11:42:08.172+02:00Ponyva<br />
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhuYPFtkb8OvyaLdhIKAFRisE-D2_rqCxBX4rAdbgLyPE9WjLOnjYXidR9W90qFhPWvzyRy_9JCGMSLOuDu_CSPaj26XOmaeKxXt3yfzvce3UToAeNgj7VkLCYKfSODoxYyZzqj2kb_sB8s/s1600/pulpfiction00007.png" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhuYPFtkb8OvyaLdhIKAFRisE-D2_rqCxBX4rAdbgLyPE9WjLOnjYXidR9W90qFhPWvzyRy_9JCGMSLOuDu_CSPaj26XOmaeKxXt3yfzvce3UToAeNgj7VkLCYKfSODoxYyZzqj2kb_sB8s/s320/pulpfiction00007.png" width="320" /></a>Jelenet és film, momentum és összkép:
hátborzongató, felcsigázó és embertelen. Orvosi szemmel nézve
veszélyes, bizsergető, viszont a maga nemében mégis csodálatos
pillanat, ami másoknak brutálisan visszataszító látványt nyújt.
Érzelemmentessége érzelmekkel keveredve titkon felcsigázza benned
az embert, az istent... és a gyilkost. Képtelen vagy meghatározni
az akció által kiváltott reakciódat: “egy lenből, kenderből
szőtt erős durva vászon; olcsó eszközökkel hatásra
törekvő, selejtes értékű, durva papírra nyomott prózai mű”
formájában vászonra vetíti a nyomorúságosnak álltatott,
drogos, átszellemült és bűnös életek mindennapjait, azt az
üzenetet sugallva, hogyha netalán elmenekülnél unalmas
szürkeségeid rácsai mögül, akkor valahol, a világ mélyebb
pontjain, érdekesen bizarr történések mozgatják a nemhétköznapi
személyek unalmasnak nem mondható, életveszélyes pillanatainak
sokagását.
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
<br /></div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
<br /></div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
Érezd át, ahogy az érfal pukkanás
után a sötéten pirosló vénás vér keveredik a fecskendőd
tartalmával, majd napfény csillan a vér nemes színének
árnyalatain, amint tested magába fogadja a vöröses folyadék
egész tartamát és nyomtalanul eltűnik tested apró ki zugainak
molekulái között.<br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0in;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe allowfullscreen='allowfullscreen' webkitallowfullscreen='webkitallowfullscreen' mozallowfullscreen='mozallowfullscreen' width='320' height='266' src='https://www.youtube.com/embed/PaCQO2iGzxI?feature=player_embedded' frameborder='0'></iframe></div>
<br /></div>Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-36607476127817889212012-01-06T18:59:00.000+02:002012-01-06T18:59:57.756+02:00I know the sun must set to rise :)<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<object width="320" height="266" class="BLOGGER-youtube-video" classid="clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" data-thumbnail-src="http://0.gvt0.com/vi/1G4isv_Fylg/0.jpg"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/1G4isv_Fylg&fs=1&source=uds" />
<param name="bgcolor" value="#FFFFFF" />
<embed width="320" height="266" src="http://www.youtube.com/v/1G4isv_Fylg&fs=1&source=uds" type="application/x-shockwave-flash"></embed></object></div>
<br />
Oh, ohohohooh... <br />
Ünnepi utóérzések, szessziós előérzések. De összességében jó, a maga csendességében és különleges sunyi módján szép tud lenni minden. "Semmi sem tökéletes", viszont meg lehet tanulni annak látni, vagy legalább elviselhetően bájosnak.<br />
Életjel megadva, visszabújok az igazi életbe végtelennek tűnő rövid kis pillanataiba. <br />
<br />
UI. Kiszabadulnék, akár egy egykerekűn, melegben és bolyhos elefántjelmezzben is. :)Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-55437474089010351482011-11-16T14:58:00.001+02:002011-11-16T15:04:31.936+02:00Adagio<b>Juhász Gyula: Adagio </b><br />
<br />
Úgy szálljon hozzád ez a dal,<br />
Mint csillag fénye alkonyórán,<br />
Szelíden,csöndesen mosolygván,<br />
Te szép, te kedves, fiatal:<br />
Úgy szálljon hozzád ez a dal.<br />
<br />
S úgy szálljon hozzád ez a dal,<br />
Mint hófehér galamb az estve,<br />
Fáradtan enyhelyet keresve,<br />
Míg csöndben zörren az avar:<br />
Úgy szálljon hozzád ez a dal.<br />
<br />
Ne legyen soha ez a dal<br />
Búgó siráma bánatomnak,<br />
Én hordozom csak, én tudom csak.<br />
Sugaras, rózsás, fiatal:<br />
Mint te, olyan épp ez a dal!
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=Mslit9Y3rcU"></a>
<b> </b><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe allowfullscreen='allowfullscreen' webkitallowfullscreen='webkitallowfullscreen' mozallowfullscreen='mozallowfullscreen' width='320' height='266' src='https://www.youtube.com/embed/Mslit9Y3rcU?feature=player_embedded' frameborder='0'></iframe></div>
<br />
<br />
<b>Juhász Gyula: Anna örök</b><br />
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál<br />
emlékeimből lassan, elfakult<br />
arcképed a szívemben, elmosódott<br />
a vállaidnak íve, elsuhant<br />
a hangod és én nem mentem utánad<br />
az élet egyre mélyebb erdejében.<br />
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,<br />
ma már nem reszketek tekintetedre,<br />
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,<br />
hogy ifjúság, bolondság, ó de mégis<br />
ne hidd, szívem, hogy ez hiába volt<br />
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!<br />
Mert benne élsz te minden félrecsúszott<br />
nyakkendőmben és elvétett szavamban<br />
és minden eltévesztett köszönésben<br />
és minden összetépett levelemben,<br />
és egész elhibázott életemben
élsz,<br />
és uralkodol örökkön, Ámen.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-90689758120217553472011-11-05T14:41:00.001+02:002011-11-05T14:41:35.106+02:00A nemérzések memoárjaSavanyúan igaz pillanatok szép emlékei. Azt hinnéd képtelenség, de mégis. Merészen vállalni és nem megbánni temetnivaló és “inkább meg sem történt volna” pillanatokat. Csalódni az emberekben, de mosolyogva őrizve a boldog momentumok sziporkázó sorozatát. Egyedüli valóságunk a múlbeli emlékeink képe, melyeket féltve őrzünk és fényezünk, ezeket nem veheti el senki, azokat az érzéseket nem változtathatja már meg semmi, még a téveszmék sem. Meg kell tanulni megtartani a jót, eldobni a rosszat, elengedni a nem nekünk valókat és keresni az újakat, akik még érdemelnek valami, talán egy esélyt.
<i>
“Boldog emlékeinket őrzöm magamban, fanyar jelenünktől eltekintve.
Feledem a valós képed, maradok a múltban, azzal a Veled, mely igazán megérdemli, hogy ott maradjak.“ </i>
Igen, az emberek elvesznek, eltűnnek és mindezekelőtt porrá zúzzák korábbi énjük képét, ordítva tépik ki lényük jellemét a másik szívéből, üvöltve kérnek, hogy feledj, hogy hagyd és hidd, hogy tévedés. Mosolyogva vágok vissza, nem hiszek az üvöltésnek, bár én magam is kiáltva próbálok levegőt kapni, de nem jön. Az állítólagos semmi, amit itt hagytál, fuldoklom tőle, a semmitől nem lehet, ez a valami megöl, levegőtlenné, képtelenné, hangtalanná és embertelenné tesz. Meztelenül, testtelenül és lélektelenül érezzük azt, amit igazából nem is érezhetnénk.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-51792269346049893752011-08-29T12:45:00.002+03:002011-08-29T12:45:53.999+03:00CsendCsend van. Rémisztő, emberfeletti csend.
Kint is. Fénylő, ragyogó napsütés, megsüketít, kék ég, elvakít, sehol egy felhő, sehol egy madár, tiszta és üres ősziesen nyári égbolt. A szél nem fúj, nincs susogás, nincsen semmi nesz, sem falevelek, sem fűszálak, sőt még emberek zaját sem hallani. Félelmetes, hátborzongatóan elvarázsol, valahogy jó, de mégis fura, túl csendes.
Bent is. Nem fő étel, nem rotyog kávé, nem pezseg víz, nem zúg semmi. Még a telefon sem, egy árva nyekkenést, pisszenést, csipogást vagy rezgést sem képes kiadni. A világ elnémult. Csak valami energiák áramlanak, be vagy ki belőlem, vagy ezt hívják a csend hangjának? Kiabál és kapálózik, meg akar szólalni, de nem tud. Sok mázsás takaróként dobták a világra a szótlanságot, hangtalanságot, nesztelenséget; kontrollálhatatlan némaság a gondolatok ordító világában... Hallgasd! Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-78213501153802714902011-08-19T14:03:00.001+03:002011-08-19T14:03:34.161+03:00Kiábrándult, de még mindig bizakodóKiábrándító világot élünk, kiábrándító és szép, de mégis, inkább kiábrándít. Az a csöppnyi időszakos öröm, az az őszintén boldog pillanategyveleg, amit átélek, hmm… boldoggá tesz. Merem azt mondani, hogy boldog vagyok. Nem örökre, nem mindig, nem életem végéig, csak pillanatnyilag és ez mindig éppen elég.
Eseménydús, össze-vissza, mindféle érzéssel és élménnyel teli időszakot tudok a hátam mögött (és előtt). Éreztem, hogy írnom kellene, de egyszerűen mindig annyira sok volt, hogy képetlen voltam rá. Gyorsabban kattogott az agyam, mint ahogy a kezem képes lett volna rá. Aztán meg egyre csak gyűlt és gyűlt minden, mindig egy fokkal nehezebb lett kiválasztani azt, amiről beszélni akarok. Most sincs semmi konkrét, csak egyszerűen életjel kell, egy kis zizegést akarok hallatni magamról. Nem fogok felsorolni, minden eddigi eseményhez egy bejegyzést mellékelni, nem fogok élménybeszámolókat és eseménynaplót írni, sajnálom. Azok nem ide valók, hiszen tökéletesen megvannak a fejemben. Ide valami művészien megmozgató, kába bizsergést előidéző, ölelésérzésekkel fűszerezett momentumok memoirjait akarom közzétenni, melyek talán mást is megérintenek.
Szóval kiábrándító… A világnak megelőlegezett bizalmamból és pozitív hozzáállásomból zuhanok kifelé. Folyamatosan, lassan, egyre inkább távolodok. Nem akarok, küzdök ellene, mert nem áll szándékomban „gyűlöllek világ, utállak élet” tekintettel és lelki sérülten leélni az életem hátralévő részét, ettől nem lenne jobb. De akkor meg, miért kell folyamatosan minden egy tehetetlen állapotot hozó, „ez van, nincs mit tenni” helyzet irányába tartson?! Emberek sérülnek. Testileg, lelkileg, szellemileg, mindenféleképpen és nem áll fent a segítség lehetősége. Nem tudunk változtatni bizonyos dolgokon, akármennyire akarunk, akkor sem. Viszont végignézhetjük mások bukását, fájdalmát, összeomlását, szenvedését… Hurrá! Amikor boldogság, egyszerű és könnyű örömérzet kerül bennem (pontosabban kerítek, illetve teremtek magamnak), amikor meg merem kockáztatni, hogy kimondjam, hogy „nekem ez jó” és halvány sejtésem van arról, hogy útban vagyok, ha nem is valahonnan, és nem is valamerre, de legalább valami jó úton vagyok; ilyenkor emelt fővel, mosolyogva nézek körül és nem, nem sugárzik vissza semmi pozitívot a világ. Ez kiábrándulás!
Idővel talán visszabillen a mérleg a másik oldalra (ha visszabillentem?), ha most a negatív irányába is mutat, mondjuk, legyen az a 101, a pozitív oldalon meg 100. Nem adom fel és vissza fogom tornászni a dolgokat a pozitív javára. Nem fogok besavanyodott, depresszív, lelki roncs lenni, mert nem éri meg; vannak abból éppen elegen. Nem válthatom meg a világot, eszem ágában sincs, de a sok mikroszkopikus vidámságból alig látható boldogságot és végül kézzel fogható örömöt tudok csinálni, bízom ebben! Bizakodom, hisz megvannak az apró örömeim (!), nem adom fel a boldogságot. Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-48312608490746207782011-04-04T19:34:00.003+03:002011-04-04T19:34:48.567+03:00Tudom, hogy az élet nem rózsaszínIgen, tudom, az élet nem rózsaszín, nem könnyű és én még igazán meg sem tapasztaltam, hogy mennyire nem. <br />
A napsütéses, ragyogásos bejegyzéseim számára szeretném mellékletként feltűntetni az élet nem habos oldalát. <br />
Tisztában vagyok azzal, hogy nem ragyogásról és könnyűségről szól az egész. És pontosan ettől olyan érdekes és igazán izgalmas (!). Ha minden csillogó-villogó és könnyű lenne, akkor nem venném észre, nem látnám a különbséget és nem tudnám értékelni. (A félreértések elkerülése végett: nem, nem panaszkodom, nem szoktam; igazán jól érzem magam a pillanatnyi helyzetemben, mondhatni, hogy még a nehézségeket is szeretem.) <br />
Úgy lettem megteremtve (értsd felnevelve), hogy büszkén álljak szembe a kihívásokkal és „még azért is” megcsináljam azt, amit kell/akarok. Erősnek és harcosnak neveltek, amiből hajlamos vagyok a könnyebbség, lustaság illetve érthetetlen okok és gének miatt, alábbhagyni. Csúnyán és visszataszítóan hangzik, tény, de vállalom és dolgozom rajta. Egy valami a határ, ami mindig felébreszt (sajnos későn és fájóan), az, ha ezzel bántok. Akaratlanul persze, de akkor is. Amint azt már sok könyvben is olvastam, az életünknek nem szenvedő alanyai, áldozatai vagyunk, hanem alakítói, teremtői. Tudatosan, öntudatosan élni és cselekedni… nem úgy általában, nem úgy összességében, hanem percről percre. Adott egy ember és adott egy élet, ennyit mindenki alapjában véve kap. A többi meg már rajtunk múlik.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-5154024476091003732011-03-31T22:50:00.000+03:002011-03-31T22:50:39.024+03:00A jéghegy csúcsán nincs szédülésSzösszenetek pisszenése hosszú éjszakákon át, <br />
Izgalmasan s varázslattal járják át a lényem minden kis zugát. <br />
Ragyogással takarózás, hold és fény és csillagok, <br />
Szembogarak sötét képe a semmiben felragyog. <br />
<br />
Napsütéses ébredések, kockacukros kávés reggel, <br />
Üvegpohár, törékenység, repüléssel s végtelennel. <br />
Kristálytiszta ragyogás, esőcseppes fénytörés; <br />
Tudod, a jéghegy csúcsán soha nincs szédülés; <br />
Hisz, vonz a mély és vonz a kékség, <br />
Mert egyetlen egy cseppként lenni, az is igazi érték.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-63788529451132577082011-01-25T13:37:00.000+02:002011-01-25T13:37:11.383+02:00Illúzió. Mosoly. +"A civilizáció körüli fontoskodással, munkával töltött élet tökéletesen értelmetlen, vagyis abszurd. Azért abszurd, mert a világ nem reagál arra a követelésünkre, hogy értelmes legyen. Ezért legalább erkölcsi kötelességünk öklünket rázni erre a süket világra. Valahogy ki kell fejeznünk, hogy ennyivel tartozunk az emberi méltóságunknak, illetve mindössze ebből áll az emberi méltóságunk. S ha ez a dühöngés gyerekesnek tűnik valakinek, még mindig ott van az irónia, amikor sokértelmű mosollyal tekintünk vissza erre az értelmetlenséggel szembeni értelmetlen dacra. " Popper Péter <br />
<br />
Néhány hónappal egy <a href="http://hajnaaa.blogspot.com/2010/12/illuzio-mosoly.html">korábbi bejegyzésem</a> megszületése után olvastam a fenti sorokat. Visszaigazoló, találó és milyen igaz... :-)Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-69880549444938632802010-12-05T19:10:00.000+02:002010-12-05T19:10:14.080+02:00Mikulásos<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4uTHMQ2igGmcg7Dyu_LzpS-6zCe20J13ntY6QobuLItdmif3mDrk-DJQqRAUnQgMqg99zvicoyF1MLrOrLnOWf8JC0Q3ZziciQaxCXc0XF4zSiIEmZ9K2Y5xRVPrpHJKfdpeAoiLGZ1o/s1600/DSCF2317.JPG" imageanchor="1" style="margin-left:1em; margin-right:1em"><img border="0" height="320" width="240" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4uTHMQ2igGmcg7Dyu_LzpS-6zCe20J13ntY6QobuLItdmif3mDrk-DJQqRAUnQgMqg99zvicoyF1MLrOrLnOWf8JC0Q3ZziciQaxCXc0XF4zSiIEmZ9K2Y5xRVPrpHJKfdpeAoiLGZ1o/s320/DSCF2317.JPG" /></a></div><br />
<br />
Még mindig gyerek, még mindig Mikulást vár! (még akkor is ha nem irt levelet neki:P ) :DHajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-23599235808961542642010-12-05T16:37:00.000+02:002010-12-05T16:37:12.854+02:00Illusion.<object width="480" height="385"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/muhVKlWFWuQ?fs=1&hl=en_US"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/muhVKlWFWuQ?fs=1&hl=en_US" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="385"></embed></object><br />
<br />
Illúzió.Mosoly.+Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-4939792048841897092010-12-05T16:20:00.000+02:002010-12-05T16:20:42.242+02:00Illúzió. Mosoly.Fénytörések illúziója és csalás látszata boldoggá tesz, mert ilyenek vagyunk, mi emberek. Ha belegondolunk, hogy sok-sok C és H különleges kombinációjából egy szervesnek nevezett mély sötét színű valamit majszolunk és boldoggá tesz az az 5 betű, amivel könnyedén jellemezhető: csoki. Fel sem mérjük, hogy mi is mennyire lebonthatók vagyunk. A milliónyi 0 és 1 egymásutániságából létrejött végtelen mennyiségű kép, hang és minden más aligha valódi és kézzelfogható dolgok virtuális világába zárkózva éljük mindennapjainkat. A szomorú, hogy ez mind mind csak illúzió. Blamáljuk vagy imádjuk a gépeket, viszont másodpercek töredéke alatt megszámlálhatatlan mennyiségű elektromos áram fut végig testünk láthatatlan részein. Fennakadni időjáráson én politikán, amikor a velünk történő, legalapvetőbb dolgok súlyosságát sem értjük. Hát nem ironikus?! <br />
Nem tudjuk megmondani, hogy kik és mik vagyunk, de fájdalmas, hogy sokakat nem is érdekel. Az egó küszöbét sem tudjuk túllépni, viszont „végtelen” és „vég” szavakkal dobálózunk, ezek igazán foglalkoztatnak, holott azt sem tudjuk mit takarnak tulajdonképpen. Nagy szavak, kis emberek… Ijesztő, amit „művelünk”. <br />
Állítjuk, hogy lelkünk másik fele a világ valamelyik pontján létezik és vár reánk, fejvesztve rohanunk bele minden banális lehetőségbe, amivel közelebb kerülhetünk hozzá. És/Vagy foggal-körömmel kapaszkodunk a mellettünk levő személybe, azt hazudva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk, de azt sem tudjuk, mi az a lélek vagy boldogság vagy egyáltalán, hogy mi az, amit valakiben illetve valakiből akarunk (hogy ne mondjam azt, hogy szeretünk). Mi emberek át vagyunk verve, meg vagyunk bűvölve, sőt, talán még be is programozva. Fájdalmasan és rémisztően hangzik és persze nem kicsit viccesen is lehet mindez bizonyos szemszögből. <br />
Maradj csak csendben és nézz körbe, hallgatózz egy kicsit… Igen, a félig tele pohár az a csendet észleli, de a félig üres (vagy inkább a reális 50%) az a sistergést, a mindenség sziszegését, a káoszt hallja. Én ezt hallom. Mosolygok. Igen, boldoggá tesz, amikor azt hallom, mert tudom, hogy olyankor nem vagyok benne. Olyankor érzem, hogy több vagyok egy zizegő fejetlen valaminél és ez még valami értelmeset is szülhet. Ilyenkor látok. Látom a mindent és a semmit, illetve néhány hasonló alakot, mint én, akik ugyanúgy állnak, néznek és hallgatóznak, felismerve ugyanúgy ezt a lehetetlenséget. Ilyenkor tudom és érzem, hogy nem vagyok egyedül ezen a világon, vagy legalább ebben a pillanatban nem. Mosolygok. <br />
:-)Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-73670661614597194652010-10-10T13:37:00.002+03:002010-10-10T13:37:25.451+03:00HurrikánSzínek az éjben, szembogarak a képben, <br />
Rózsaszín felhő helyett csíkos-zokni az égben. <br />
A fülemben lehelet, még a hideg is kiráz, <br />
Alvós macit húz magához a Hipnotizőr Király. <br />
Levélként, ágként s majd faként létezni, <br />
Imádok Veled igen igen messze repülni. <br />
De hurrikán érzése söpör most bennem, <br />
Míg mosolyogva búcsúzom, hagyva hogy menj, elmenj.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-58285854452635994272010-10-07T15:31:00.000+03:002010-10-07T15:31:33.828+03:00Kellett időKellett idő... Nem eseményekre várni, nem gondolkozni, hanem kellett idő élni, felhőtlenül, pörögve ("hát igen, te mindig pörögsz"), nem hagyva időt unatkozásra, semmittevésre, írogatásra (a félreértések elkerülése végett, most sem vagyok tele unalmas és/vagy üres percekkel, viszont most az érzés van meg, hogy írni akarok, hogy írnom kell). Kiéltem magam a nyáron, élményeket, tapasztalatokat, arcokat, képeket gyűjtöttem, folyamatosan feldolgoztam és most készen vagyok arra, hogy kiadjak magamból valamit. <br />
<br />
Az egyetem (tényleges egyetemre járós időszak) befejeztével „letettem a lantot”. Begubóztam a szobámba és nap, mint nap ugyanazt csináltam 4 héten keresztül. Ijesztően hangzik így visszatekintve. De jó volt, olyan értelemben, hogy feszegettem a saját határaimat és most már rájöttem, hogy azt is ki tudom bírni. Amikor, más mondja, hogy „az ember sok mindent kibír”, meg hogy „ez még mindig csak habos torta, ahhoz képest, ami ezután jön”, furcsa, mintha nem is hinném el, pedig igazán hihető. Mondom, hogy elhiszem, meg sűrűn bólogatok, de abban a percben másra sem tudok gondolni, minthogy összeszorított foggal koncentrálok arra, hogy valahogy túl legyek rajta. De közben is lehetett élni, lehetett élményeket gyűjteni, mivel minden apróság, ami nem az egész napi megpróbáltatásokkal kapcsolatos, igazán nyomot hagyott. (Imádok sebességgel száguldani, imádom sötétben fürdeni, imádok autóra kifeküdve csillagokat nézni.) Én akkor is szeretek élni, amikor tanulnom kell!<br />
<br />
Majd hazamentem. Újra otthon voltam, újra gyerek voltam, újra aludhattam, bulizhattam, kocsmázhattam, okosodhattam, barátaimmal lehettem. Mintha 3 hónapra visszakaptam volna teljes egészében az eddigi életem! Ugyanazok az emberek, ugyanazok a helyek, ugyanaz a minden és mégis teljesen más. De mindenképpen jó és szeretem. Megélhettem azt, hogy tartanak valamire, hogy nem néznek senkinek és szívesen tanítanak. Én pedig annál szívesebben és nagy lelkesedéssel tanultam, szívtam magamba minden apró mondatot, látványt, embert. Segített, erőt adott, hogy kitartsak, hogy még jobban ezt akarjam csinálni. Szeretem a kórház minden négyzetméterén érezhető „kórház szagot”, szeretem a fehér ruhákat, a zöldeket, a futást, a gondolkodást, a tudást. Egy kicsi, kezdő és nagyon minimális tudással rendelkező valakinek éreztem magam, akinek lehetőség adatott meg. Lehetőséget adtak, látni, nézni, tanulni. Ezt használtam ki a nyáron, úgy érzem maximálisan. <br />
<br />
Másrészt meg boldog voltam. Igazán boldog és igazán egész nyáron! De ez már nem a blog témája, ez nem ide tartozik. <br />
Visszatértem ebbe a világba, más város, mégtöbb tennivaló, élnivaló, írnivaló.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-87986592424830296392010-06-01T21:08:00.001+03:002010-06-01T21:08:26.305+03:00Kosztolányi Dezső, Akarsz-e játszani(...)<br />
"Akarsz-e élni, élni mindörökkön, <br />
Játékban élni, mely valóra vált?" <br />
(...)Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-27400264656958480542010-05-24T09:44:00.001+03:002010-05-24T09:48:00.695+03:00gyerek<a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://4.bp.blogspot.com/_t-kOIwqEQqk/S_og3x04_yI/AAAAAAAAAFY/LMpZiQo3AJU/s1600/DSC00890.JPG"><img style="float:right; margin:0 0 10px 10px;cursor:pointer; cursor:hand;width: 240px; height: 320px;" src="http://4.bp.blogspot.com/_t-kOIwqEQqk/S_og3x04_yI/AAAAAAAAAFY/LMpZiQo3AJU/s320/DSC00890.JPG" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5474724439662329634" /></a><br />Ragyogó napsütés, „jön a nyár” érzés, szabadság, tudásvágy, madárcsicsergés, ölelések és sok sok mosolygás… Én még mindig gyerek vagyok!Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-85846070813772757552010-05-04T19:32:00.002+03:002010-05-04T19:36:25.195+03:00Újra életben! :-)Újra életben! <br />
Amikor szomorkodom csendben vagyok és hallgatok; tűnődöm illetve kritizálva figyelem a világ minden egyes megnyilvánulását. <br />
Mostmár újra boldog lettem. Tulajdonképpen magam tettem azzá! Képes voltam puszta megelégelésből és józan eszű gondolkodásnak köszönhetően mérlegelni, dönteni és újra erőssé, boldoggá vagyis: önmagammá válnom! Vissza a mindennapok mosolygós valójába - süthet a nap a szemembe, fújhatja a szél a hajam, nevethetek mindenen :-)Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-27571957317925087412010-04-18T11:15:00.000+03:002010-04-18T11:15:11.636+03:00Pecsét a szíven<script src="http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/11/18/10/Esti_beszelgetes_Muller_Peterrel_2009_november_17_.aspx/Embed"></script>Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-42891487534543862252010-04-08T12:36:00.000+03:002010-04-08T12:39:49.474+03:00Fellapoztam a múltam.Kíváncsian és izgatottan. Nézelődtem a régi dolgaim között, meglestem a rég látott fotókat, felidéztem bizonyos eseményeket. Kinyitottam a régi szekrényem; mint a filmekben: minden ugyanolyan, ugyanott és ugyanúgy. Nem mondom, hogy felejtettem, hisz tényleg nem. Csak egyszerűen nem volt annyi időm illetve lehetőségem emlékezni, hogy úgy éljem át a régi dolgokaz, ahogy szeretném és ahogy azok megérdemelnék. Minden apró tárgyon, minden régi fényképen, minden leírt mondaton mosolygok és jól esik. Nem olyan nagy múlt és nem is tudom miért olyan furcsa ez, de jól esik visszatérni. Bármikor visszajönnék régi életembe… Nem bántam meg amiket és ahogyan cselekedtem, boldogan tekintek vissza az összes parányi cselekedetemre illetve azok következményére és az általuk kiváltott érzésekre. <br /><br />Most értettem meg igazán, hogy változik. Mindig és minden változik. Én is, de főképp az életem. Gyökerestől. De büszkén jelentem ki, hogy akármikor szívesen tekinten és lépek vissza eddigi életembe, hogy ha kell, folytassam onnan ahol abbahagytam ezelőtt néhány hónappal. <br /><br />Ha szembeállna velem valaki és azt mondaná: „Tessék, itt a lehetőség: kezdd újra az egészet, éldd újra az életed és tedd másképp, amiket elrontottál!”. Elutasítanám!! Úgy éltem (és ezentúl is úgy akarok illetve fogok!), hogy nem bántam meg semmit; se jót, se rosszat, se kellemest, se kellemetlent, tényleg semmit. Akkor is szerettem élni és most is imádok. Nagyobb kaliberben, több kockázattal és egyre növekvő felelősséggel a vállamon <span style="font-style:italic;">állok elébe a holnapnak</span>.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-37010234942485444842010-04-06T21:08:00.000+03:002010-04-06T21:08:13.979+03:00:))))Minden rendben es happy, mielott a kerdes megszuletne valaszolok: jol vagyok, a leheto legjobban azt hiszem, de vlh eleg volt most egy kicsit a megfontoltsagbol. Tudom es beismerem, jo az es kell is, de most nem. Egybefolyik az elmult egy hetem, mindent csinalok, levegot is veszek, esemenyt esemenyre halmozok, ejszakakat nappalla turmixolok, nevetek, crazy dolgokat teszek, ekezetek nelkul irok es roviditve, osszenemhangolhato dologokat egyeztetek ossze, mosolygok a semmin, szomorkodom elore es remelhetoleg foloslegesen, nem fesulkodtem egy joideje, nem erdekelt a telefonom, nem tudom a pontos idot, jollaktam a kedvenc sutemenyeimbol, annyit aludtam amennyit csak birtam, semmittettem, agyongyambasztam ket bolond kutyat, esoben szaladtam, nyakig saros lettem... porgok tovabb :DHajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-33431706696223204382010-03-26T14:02:00.001+02:002010-03-26T14:04:03.714+02:00És egyszer csak meglátod...Csak méssz az utcán, ülsz a teremben, utazol vagy éppen tombolsz és egyszer csak meglátod… Nem tudod ki az, nem tudod honnan jött, nem tudod hova megy, mit csinál vagy mi köze van ehhez az átláthatatlan egészhez, de tudod hogy megjelent veled egy légkörben és ez valamit kiváltott belőled. Legyen az szívdobbanás, undor, idegesség, kíváncsiság vagy hihetetlen melegség… ott a lelked mélyén, érzed, hogy jól esett. Mintha a levegő részecskéi vibrálni kezdenének, vakító reflektorfények világítanak rá míg te a sötétben kuksolva, arcod pírjában elbújva fedezed fel a jelenléte okozta kavarodást . Ami benned történik érthetetlen illetve felfoghatatlan, és mégis tartalmaz valami furcsán kellemes melegséget, mely egy konkrét és határozott elhatározást vált ki belőled: <span style="font-style:italic;">„akarom”</span>.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-52454712764607211182010-03-26T13:45:00.005+02:002010-03-26T15:12:04.621+02:00LételemNincs az az apró érzés vagy pillanat, mely nem hagy bennem valamit. Bármily kis és jelentéktelen is, számomra minden fontos. Szeretem igazán átérezni a nagy eget mozgató eseményeket és szeretem észrevenni azt a sok-sok parányi valamit ami, annyira észrevehetetlenül és fenekestül felfordítja az életem. <br />Mondtam már, hogy szeretek élni? Szeretem magamba szívni végre a nap melegét, még akkor is ha közben jéghideg szél bújik a bőröm alá. Izgalommal tölt el és mindenféle vágyakozással az élet minden egyes részlete, ami után sóvárgok. Imádom érezni, hogy akarnak, de nem mernek. <br /><br /><span style="font-style:italic;">Létfontosságú elemem, hogy szerethessek és szeressenek.</span> Leülök és körbenézek a körülöttem lévő mindenségre. Furcsa. Érthetőnek tűnik és mégis annyira idegen minden és mindenki. Amilyen közel van minden, oly távoli egyben. Elbűvöl ez a kettősség, megfognak az ellentétek, az ellentmondások és az ellenségek. Minden, ami mellettem van, szembefordul velem, mindenki aki mellettem egyszer csak eltűnik. Foggal-körömmel kapaszkodom magamba, <span style="font-weight:bold;">mosolygok</span> és megyek tovább az utamon.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-75303753709890025522010-03-24T12:46:00.001+02:002010-03-24T12:47:29.293+02:00Te magadÉlet. Energia. Fények. Hangok. Érzések. Minden minden pezseg. Éjszakai pörgés, csak becsukod a szemed és élvezed a zenét. Minden percet kihasználsz. A dallam megfog és a dalszöveg minden egyes szava elvarázsol, annyira igaz. Tombolhatsz végre, nem törődve azzal, hogy ki az, aki ott van vagy ki az, aki nincs. Vannak emberek, de mégsem. Ez benned játszódik le. Elengeded magad és igazán megéled a percet. Kívülről nem értik, nem látják át, hogy mi folyik benned. A so what érzéssel kezdve az érintésig a gumicukron keresztül a this is the enddel befejezve mindent újraélhetsz vagyis… újra élhetsz. Érzed, hogy élsz, hogy villognak a fények, hogy ordít a zene, lökdösnek az emberek, száll a hajad, ver a szíved, szorít valami ott legbelül. Részben jó, részben nem. Akkor jó volt és most az kellene újra… pedig most nem az, nagyon nem, viszont újrajátszhatod. Sőt, akár még arra is rájöhetsz, hogy jó ez így. Minden jó így, akár kellemesen, akár kellemetlenül, akár boldogan, akár nem, így szereted ezt az egész mindenséget. Kezdesz fellélegezni és beletörődni abba, amibe talán már rég bele kellett volna, kezd boldoggá tenni az élet így, ahogy van. Szereted minden egyes légvételed energiával feltölteni, szereted látni a körülötted levőket, szereted érezni az embereket, szereted a sok idegen ismerős közelségét érezni, szereted, hogy mégis oly távol vannak tőled, szereted látatni az igazi éned azzal, aki megérdemli és akit érdekel, szeretsz szeretni és szereted a külsőd rejtekéből nézni mindazt ami körülötted, illetve veled történik. Nincs forgatókönyv s nincs súgó, élesben forgatod önmagad filmjét. <br />Másnap felkelsz és végigsétálsz az utcán, a hajadba fúj a szél, ragyogó napsugarak próbálnak elvakítani, érzed az új, a friss és az öröm illatát. Újjászülettél. Te magad vagy…Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-969182062954863858.post-1751360459586793222010-02-26T11:24:00.001+02:002010-02-26T11:24:42.963+02:00Érezni akarlakCsak feküdj ide mellém és nézz a szemembe, <br />dugd ide az orrod és fogd a kezem a tiedbe. <br />Érezni akarlak, tudni, hogy itt vagy, <br />illatok, hangok, részecskék és képek, ez itt mind-mind csak te vagy. <br />Nem kötlek meg s nem mondom, hogy maradj, <br />tied a döntés, hogy azt tégy, ami igazán te vagy. <br />Ha akarsz akarlak, ha kívánsz kívánlak, <br />de ne hagyj cserben kérlek, ha majd érzed, hogy imádlak.Hajnahttp://www.blogger.com/profile/00933773396862932257noreply@blogger.com0