Megáll a járgány, ablakban látod meg magadat,
Majd hullámzó köd takarja el arcodat.
Fények… lámpák
Cseppek… könnyek
Nem látod értelmét lassan már semminek.
Mennek… mennek az emberek,
Ködben tűnnek el az élő képletek.
Látható köd gomolyog mindenhol,
s nézd, mindent láthatatlanná varázsol.
Sejted, hogy hol lehetsz, de igazán nem hat meg
Hagyod, hogy vigyenek az élettelen életek.
Egyetlen pillanat…
Figyelj!
Érzed a napsugarakat?
Szemedben könny ragyog,
Majd lepörög arcodon,
Végül szép csendben egy halvány mosoly felragyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése