2010. április 18., vasárnap

2010. április 8., csütörtök

Fellapoztam a múltam.

Kíváncsian és izgatottan. Nézelődtem a régi dolgaim között, meglestem a rég látott fotókat, felidéztem bizonyos eseményeket. Kinyitottam a régi szekrényem; mint a filmekben: minden ugyanolyan, ugyanott és ugyanúgy. Nem mondom, hogy felejtettem, hisz tényleg nem. Csak egyszerűen nem volt annyi időm illetve lehetőségem emlékezni, hogy úgy éljem át a régi dolgokaz, ahogy szeretném és ahogy azok megérdemelnék. Minden apró tárgyon, minden régi fényképen, minden leírt mondaton mosolygok és jól esik. Nem olyan nagy múlt és nem is tudom miért olyan furcsa ez, de jól esik visszatérni. Bármikor visszajönnék régi életembe… Nem bántam meg amiket és ahogyan cselekedtem, boldogan tekintek vissza az összes parányi cselekedetemre illetve azok következményére és az általuk kiváltott érzésekre.

Most értettem meg igazán, hogy változik. Mindig és minden változik. Én is, de főképp az életem. Gyökerestől. De büszkén jelentem ki, hogy akármikor szívesen tekinten és lépek vissza eddigi életembe, hogy ha kell, folytassam onnan ahol abbahagytam ezelőtt néhány hónappal.

Ha szembeállna velem valaki és azt mondaná: „Tessék, itt a lehetőség: kezdd újra az egészet, éldd újra az életed és tedd másképp, amiket elrontottál!”. Elutasítanám!! Úgy éltem (és ezentúl is úgy akarok illetve fogok!), hogy nem bántam meg semmit; se jót, se rosszat, se kellemest, se kellemetlent, tényleg semmit. Akkor is szerettem élni és most is imádok. Nagyobb kaliberben, több kockázattal és egyre növekvő felelősséggel a vállamon állok elébe a holnapnak.

2010. április 6., kedd

:))))

Minden rendben es happy, mielott a kerdes megszuletne valaszolok: jol vagyok, a leheto legjobban azt hiszem, de vlh eleg volt most egy kicsit a megfontoltsagbol. Tudom es beismerem, jo az es kell is, de most nem. Egybefolyik az elmult egy hetem, mindent csinalok, levegot is veszek, esemenyt esemenyre halmozok, ejszakakat nappalla turmixolok, nevetek, crazy dolgokat teszek, ekezetek nelkul irok es roviditve, osszenemhangolhato dologokat egyeztetek ossze, mosolygok a semmin, szomorkodom elore es remelhetoleg foloslegesen, nem fesulkodtem egy joideje, nem erdekelt a telefonom, nem tudom a pontos idot, jollaktam a kedvenc sutemenyeimbol, annyit aludtam amennyit csak birtam, semmittettem, agyongyambasztam ket bolond kutyat, esoben szaladtam, nyakig saros lettem... porgok tovabb :D