Kellett idő

Kellett idő... Nem eseményekre várni, nem gondolkozni, hanem kellett idő élni, felhőtlenül, pörögve ("hát igen, te mindig pörögsz"), nem hagyva időt unatkozásra, semmittevésre, írogatásra (a félreértések elkerülése végett, most sem vagyok tele unalmas és/vagy üres percekkel, viszont most az érzés van meg, hogy írni akarok, hogy írnom kell). Kiéltem magam a nyáron, élményeket, tapasztalatokat, arcokat, képeket gyűjtöttem, folyamatosan feldolgoztam és most készen vagyok arra, hogy kiadjak magamból valamit.

Az egyetem (tényleges egyetemre járós időszak) befejeztével „letettem a lantot”. Begubóztam a szobámba és nap, mint nap ugyanazt csináltam 4 héten keresztül. Ijesztően hangzik így visszatekintve. De jó volt, olyan értelemben, hogy feszegettem a saját határaimat és most már rájöttem, hogy azt is ki tudom bírni. Amikor, más mondja, hogy „az ember sok mindent kibír”, meg hogy „ez még mindig csak habos torta, ahhoz képest, ami ezután jön”, furcsa, mintha nem is hinném el, pedig igazán hihető. Mondom, hogy elhiszem, meg sűrűn bólogatok, de abban a percben másra sem tudok gondolni, minthogy összeszorított foggal koncentrálok arra, hogy valahogy túl legyek rajta. De közben is lehetett élni, lehetett élményeket gyűjteni, mivel minden apróság, ami nem az egész napi megpróbáltatásokkal kapcsolatos, igazán nyomot hagyott. (Imádok sebességgel száguldani, imádom sötétben fürdeni, imádok autóra kifeküdve csillagokat nézni.) Én akkor is szeretek élni, amikor tanulnom kell!

Majd hazamentem. Újra otthon voltam, újra gyerek voltam, újra aludhattam, bulizhattam, kocsmázhattam, okosodhattam, barátaimmal lehettem. Mintha 3 hónapra visszakaptam volna teljes egészében az eddigi életem! Ugyanazok az emberek, ugyanazok a helyek, ugyanaz a minden és mégis teljesen más. De mindenképpen jó és szeretem. Megélhettem azt, hogy tartanak valamire, hogy nem néznek senkinek és szívesen tanítanak. Én pedig annál szívesebben és nagy lelkesedéssel tanultam, szívtam magamba minden apró mondatot, látványt, embert. Segített, erőt adott, hogy kitartsak, hogy még jobban ezt akarjam csinálni. Szeretem a kórház minden négyzetméterén érezhető „kórház szagot”, szeretem a fehér ruhákat, a zöldeket, a futást, a gondolkodást, a tudást. Egy kicsi, kezdő és nagyon minimális tudással rendelkező valakinek éreztem magam, akinek lehetőség adatott meg. Lehetőséget adtak, látni, nézni, tanulni. Ezt használtam ki a nyáron, úgy érzem maximálisan.

Másrészt meg boldog voltam. Igazán boldog és igazán egész nyáron! De ez már nem a blog témája, ez nem ide tartozik.
Visszatértem ebbe a világba, más város, mégtöbb tennivaló, élnivaló, írnivaló.